Összes oldalmegjelenítés

2011. november 30., szerda

MANTIKOR


Előre bocsátom, hogy mindenki számára világos legyen  amit itt leírok az a személyes véleményem és szerény tapasztalatom a bottal és egyebekkel  kapcsolatban.
A következő szezonban elhatároztam, hogy megpróbálom feltérképezni a teljesség igénye nélkül a harcsák tartózkodási és táplálkozó helyét szerény lehetőségeim és képességeimhez mérten.
Ez egy terv és egy elgondolás csak idáig.
Aki kicsit már horgászott az már biztos olvasott a harcsáról,szokásai,tartózkodási hely táplálkozása -bla -bla -bla.
Ebbe nem mennék bele, már ezt sokan megénekelték és nincs kedvem ennyi karaktert leütni.:-O
Na szóval :A terv,csónakomat átvittem vízi úton a Gárdonyi kikötőből Dinnyésre.(ezt egy akkuval meg is oldottam)
EZ IS A TERV RÉSZE.:-)
Bár Gárdonynál is vannak harik, de ezt most hagyjuk.
Az elgondolásom szerint a rezi közelsége, több úszónád és a bejárható nagyobb terület valamint a nagyobb   nádasok talán jobb és több rejtekhelyet adnak a hareszoknak.
Pár alkalommal már voltak gyenge és elhalt kísérleteim valami nagyobb harcsa elejtésével, de ezek elvéreztek.
Kishalfogás, beevezés a keszeg ivóhelyre, durung szerelés bejuttatása, seggpuhítás a csónakdeszkán és nézelődés.
Ezekkel a pajtásaimmal, gondoltam a bajszosok  bajszát megpödreni-:-o (2 DB SAJÁT KÉSZÍTÉS)


Kicsit, fura volt a lájtos pergetések után.(milyen fura lesz a nehéz pergetés!?)
Elgondolásom az,hogy egyik nehézbombázóval, kishallal felcsalizva a nádas közelében  helyezem el.
Ott sem mindegy, hova teszem,vagy dobom és milyen eszközzel, na már kezd bonyolódni a dolog.:-))O
Aki kóborolt mostanában a tavon ,ebben az alacsony víznél ,biztosan látta a torzsa padkákat ,én láttam ,de képet nem készítettem.(AKINEK VAN ILYEN ELKŰLDHETNÉ ! KÖSZI):-)
A kishalas motyót a torzs törés közelébe tenném, oszt jóccakát a többi a harin múlik.
Ez szerintem a mázlifaktor,persze az más amikor harcsára utaló történést veszünk észre és levadásszuk.
Meg szerintem az is nagy mázli, mikor nyolcas süllővel feszít valaki (, mint kaszáspók a lucernásban)
amit két szem áztatott kukoricával "ejtett"el.
Én is fogtam sráckoromban 4- es süllőt 2 szem kukoricával szájszéli akadással, de nincs is kép róla (
valószínű odavágott, megakadt, kijött, és megettük:pont)
Akkoriban nem volt ritka a négyes süllő a tavon, híresen jó állománya VOLT a tónak.
Aztán úgy a "rendszerváltás"környékén az éledező demokrácia ösvényein haladva sok proletár és a diktatúra kárvallottjai, ilyen-olyan módszerekkel jól meg is ritkították a kapitális állományt.
Hát ennyit a legendás állományról.
Ó már menyit írtam és nincsen kép sem,hogy ne legyen unalmas a blog.:-O)
         Ilyen és hasonlóakkal szeretném a harikat üldözőbe venni.(sfr-7 klón)




                         






Mivel az egy helyben üldögélő peca nem igazán jött be nekem,ezért gondoltam,hogy egy másik bottal meg pergetni fogok harcsára .
Hát igen de milyen bottal?
Gyári kép
Kutakodtam én is a neten olvastam itt-ott néztem ezt azt.
Végül egy alkalommal a Best fishing oldalán találtam egy blog- ot (Horváth Szabolcs)
Na az írásait elolvasva és kicsit elemezve szimpatikusnak tűnt az olvasottak szerint.
A tó körül ilyet is látunk ,ha lefelé nézünk .(beton és sirályfos):-o
Itt foglalkoztak kicsit a Mantikor bottal(Mosella)forgalmazza ,Kínában készült,de már mi nem?(Kiadták a jelszót "SZORGOS NÉPÜNK GYŐZNI FOG"!)
Ez mondjuk nem is szerepel az ismertetőjében (akit innen kezdve nem érdekel  a dolog az most hagyja az olvasást)
Nagy tapasztalattal nem rendelkezem még a botot illetően,de az már kézbevételkor lejött,hogy nagyon elegáns ,nevezzük szép bot,könnyű és tényleg iszonyú gerinces.
Haladjunk lentről úgy is eléggé lent vagyunk.:-)
Felirat hozzáadása
A bot két részes, jobban mondva 1,5
Tehát van a nyél és a blank.A nyél osztott eva ,a végek eloxált metálfényü fém gyűrűket kaptak,a lezárások kék cérnázást ezüst díszítéssel.
A záródugó szintén fém a dugóba benne van a  cég logója egy szárnyas hím oroszlán.
Azért próbálom ilyen részletesen írni mert én nem találtam sem igazán értékelhető képet ,valamint lehet ,hogy az én több százezer forintos kis masinám nem adja vissza a részletgazdagságot.:-))   (ez csak egy kompakt gép)
Ilyet Japánban ,már a kukázók sem veszik ki!:-O(Lehet ,hogy ott nincs is kukázó,na majd küldünk nekik azt tudnánk exportálni, mert itt egyre több van és lesz)
A fém részek nagyon klassz kinézetet adnak a botnak,de hidegben nem a legjobb tapogatni (ez tapasztalat)
De én nem is hidegben akarok majd pergetni vele.:-)
Az orsótartója nem fuji de nagyon jól zár ,valami műanyag a belseje ,hogy védje és stabilan tartsa az orsót,de matt fém a palástja, ami illeszkedik színében a blankon lévő sic gyűrűk  fém keretével.
AZ orsótartón  egy zömített parafa van felhelyezve ez nagyon jól tapad,a csavaros részt én valami fémnek nézem, ahogy kicsit megkapartam,de hogy milyen anyag ?passz.
Egy kis darab küzdőnyélnek nevezem (,lehet hogy nem az de mindegy) van még a nyélrészen.
Na a nyél kivesézve,mint az egyszeri ember aki Tiszaburára tévedt.:-O(én kérek elnézést az egyszeri embertől)
A nyélbe a blank szorosan illeszkedik mikor kivesszük mintha egy jó bort nyitnánk, szabályosan pukkan
Ahogyan én megítélem, van anyagvastagsága a blanknak rendesen,egy fél arasznyi díszítő és erősítő kötés van a boton ,valamint 7+1 nagykeménységü sic low rider( lórájder)  :-)gyűrűk
Egy nehéznek tűnő, neoprén szerű anyagból készült botzsákban, lapul  egyébként a manti.
A teljes bot hossz 195 cm és 191g a súlya ezt le is mértem, ugyan nem patika mérlegen ,hanem egy digitális konyhain.
-A nyél rész 128 g
-Blank 63g
 Ha ez valakit is érdekel,egyébként a blank olyan, mintha márványozott lenne a shimano botoknál láttam ilyen anyagösszetételt a biofibre vagy mi a szösz.
Meglepve tapasztaltam,mikor a bot megérkezett és kézbe vettem a könnyű súlyt és feszes tartását.
A dobósúly tartománya 18-38g de, ez csak gondolom én az a tartomány ,amikor a bot feltöltődik és a csalit megfelelő távolságra juttathatjuk
Az "átlagos" 15-50 vagy20-80 g dobótömegű botjaimnak ,nincsen ilyen feszes tartása ezt valóban kézbe kell venni( brutális)
Ezzel  a bottal hangsúlyozom én úgy érzem a boton már nem fog múlni ha egy jobb harcsát szájon vágok a tavon ,vagy bárhol.(ha egyszer isten segedelmével netalán a Pó folyó partján találnám magam) :-)
Véleményem szerint ,még alkalmas kuttyogatásra is amit remélhetőleg a nyáron, ismét lesz alkalmam a Tiszán művelni.

Meg persze ki mire akarja.:)
Én azt hiszem ,hogy ennyi pénzért amibe a bot került tényleg egy minőségi darabot kaptam ,de "a puding próbája az evés "ahogy az Ángliusok mondják.
Ezt az botot egy Jim Hill orsóval tervezem "összeházasítani"a nemre és felekezetre való hovatartozásuk nem érdekel.):-))(az a lényeg ,hogy jól tegyék a dolgukat és pont):-O
 A Jimi a 2000 kategóriába tartozik amire a shimi 20 as aspire spinning zsinórját tettem fel.
( A Jimiről ,majd írok később ha valakit érdekel.)
Lehet .,hogy ez egyesek szerint kevés, de most ez van.(gazdasági válság és harc van kérem tisztelettel)
Valami Székely mondás szerint "a medve és a harcsa nem játék"hát a medve bajszát nem is ,de a harcsáét azért remélem megpödröm.:-o




Nem műtermi képek ,kicsit sejtelmesek ,de ez van akit ez zavar hát..bocs.(szerintem jerkelő csalikat is tudok vele táncoltatni)





Ő IS HARCSÁRA PERGETETT, CSAK EGY NAGY HARCSA A VÍZBE RÁNTOTTA :-o
                                      - Hát ilyen dolgok történnek itt a Velencei tó -nál

                                                       üdv WOLFY














































































































5 megjegyzés:

  1. Már tudom, hogy miért lassú az internetem... Mindig a gép előtt ülsz és írogatsz!!! :P

    Tegyél fel képeket a botról... a horgászbotról.

    VálaszTörlés
  2. Az internyetről én nem tehetek ,szvesebben lennék a vízparton de most hideg és sötét van.
    De nem félek a rézfaszutól!:-))
    A botról is lesz kép türelem,türelem.:-)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon zsir blogg,az tuti hogy ide gyakran benèzek:)
    Üdv....Zsolt

    VálaszTörlés
  4. Szia Zsolt
    Üdv a blogon, köszi ,szívesen látlak!
    Mi az a cápa az avatarodon?
    üdv wolfy

    VálaszTörlés