Nem a méretei miatt írtam a címben az emberes csukát, hanem mert általában ezekben, a hónapokban esnek el ezek a nagyszerű ragadozóink.
De jó lenne, ha nálunk, is emberes vagy legalább félemberes csukákkal találkoznánk, sűrűbben.
Mint ahogyan a skandináv vagy az angol vizeken ahol a horgászkultúra is fejlettebb.
De sajnos, amikor látom némely sporttársat, a 40 centit éppen elért kis ragadozót felbilincselni, hát az emberes csuka álmok is szétfoszlanak.
Menyivel jobb lenne ezt a kis mohó rablót 2-3 kilós korában kifogni, amikor már horgászati és gasztronómiai élménye is számottevőbb.
Egy enyhe novemberi napon vérem nem hagyott nyugodni –pergetni kell.
Bár a neten a légnyomás semmi extrát nem mutat, de hátha szerencsém lesz alapon, rápróbálok a mai napra.
Hittel és reménnyel tekerem a kormányt a tó felé és útközben a monoton motorzaj és a rádióból kiszűrődő hangok közt, azon morfondírozom melyik csalival is, kezdjek dobálni és hol?
Ez gondolom sokunkban, felmerül és állandó dilemma.
Kedvenc botom, amit szinte mindig magammal viszek a horgászataimra egy travel 3 részes xfast Team Dragon.
A pálca könnyű gerinces bot, nem mindegy hogy órákon keresztül mivel hadonászunk, aki dobált már 6-7 órát az tudja, hogy miről beszélek, sokan azt se tudták, hogy ott is van izom ahol nem is , amíg el nem kezd fájni
Megérkezve a tóhoz, leparkolok a lehetőségnél, szerencsére nem sok helyen lehet, mert sokan, ha tehetnék a kocsiból, fognák a halat.
Egy kis öbölt néztem, amit ritkás nád övez, ami már sárgul, jelezvén a tél közeledtét, néhol elszórtan homoktövis cserje termései már rozsdavörösbe hajlanak.
Tudom, hogy itt vannak csukák, de sajnos a méret 40 körüli.
Óvatosan lépkedem a betonon, mivel messzire viszi a rezgést, meg hát horgászni jöttem nem korzózni.
Nézem a vizet szépen letisztult, nyakam nyújtogatom, mint a tavon a hattyúk hátha látok megbújva valami csukagyereket.
De a hínár közt nincs mozgás meg hát a csuka nem is nagyon mozog, csak néhány gyűrűzés árulkodik a vízen, hogy vannak itt kishalak is, akkor tán lesz csuka is.
A bot összeállítva a zsinór befűzve, na mit tegyek a kapocsba?
Nem akarom a vizet szétütni, feleslegesen dobálni, pedig van egy-két új szerzemény a dobozban, amit szívesen megúsztatnék, hogy lássam a mozgásukat.
Ezért egy bevált csalit teszek fel, ami egy sügér imitáció de csak színében hajaz arra, formája kissé amorf de nagyon fogós vobler.
Ez egy mágnes, na vasat nem fog de csukát annál inkább.
Ez egy nagyon eltalált darab állóvizek szenzációs a mozgása lassan húzva bele- bele pöccintve
,megállítva és újra elindítva a csuka nem tud ellenállni a zsákmánynak tűnő fa halnak.
Aki nem hiszi, próbálja ki, aki meg ismeri, az tudja, miről van szó.
Mikor ezt a darabot egy jó barátomtól megkaptam kicsit furcsának tűnt a forma, a terelőnyelv vastag plexi anyag jó súly és kidolgozás, na nézzük a mozgását.
A botról a vízbe lógatva húzom, és szépen dolgozik.
A húszas fireline zsinór, szépen közvetíti a halacska remegését belehúzva, pedig kileng, na ez kell, ide nem tör mélyre szerencsére, mivel a tó nem a legmélyebb vizünk.
Kivéve a dobozból ahol mindig helye van, vetek rá egy pillantás, hát már nem ez az első bevetése megharcolta a magáét. Pár karcolás és kisebb luk már felfedezhető rajta de ez teszi számunkra kedvessé, mivel abban bízunk, ami már fogott halat.
Na nézzük a pike killert óvatosan, eldobom és épp a kiszemelt helyen, toccsan. Pöccintgetve lassan húzom de, nincs reakció, na majd a másodikra,- bumm kapás egy kis adrenalin kerül a vérbe.
Na ez okoz függőséget, de ez nem tilos- még.
A kis rabló menekülne, de a horog nem engedi, nem ellenfél, bár ő elkövet mindent de, hamar feladja.
Óvatosan kiemelem és a horogszabadítás után, mehet vissza - na nőj nagyra kis gladiátor vagy aligátor.
Ez a nap jól kezdődik, nézünk el másfelé is, hátha valami testesebb jószággal is találkozom.
A dinnyési kikötőt célzom meg, bízom benne, hogy hétköznap lévén lesz pergetésre alkalmas hely.
A kikötő csendes egy-két horgász van csak és pár nézelődő, ki a csónakját piszkálja, ki a madarakat, én meg a halakat.
Frekventált hely a kikötő, sokan pergetnek ott, néha ad jó halakat is a kitartóknak, pláne így, késő ősszel, tél felé.
A sólyázó helyen dobok vagy kettőt, mondom magamban, aztán a kiszemelt helyre, a hullámtörőre pályázom. A helyen már van egy spori de, nagy a tó elférünk,- remélem.
Már talán a másodikat dobom, a vobit is látom mikor, mint a villám egy fehér test villan a víz alatt, rándulás érzek egy pillanatra. De a hal leakad /pedig a horog tű éles/ még bevágni sincs érkezésem, ahogy a vizuális élmény hatása alá kerülök, de nem bánkódom a hal vesztés miatt.
Már megérte eljönni hisz levegő jó az idő is és horgászhatom, mi kell még- talán egy lottó 5 ős !
A Velencei tóparti látvány kissé szokatlan lehet azoknak, akik a vad folyók és ártéri környezethez vannak szokva itt a vasbeton az úr a parton.
A horgászok a madarak és a halak is alkalmazkodtak a környezet eme” remek” átformálásához, hát idillinek nem mondanám de, egyelőre ez van.
A pontyhorgászok által egy népszerű helyet próbálok ki elsőnek pár dobás erejéig. Itt mindig van etetve a part széle, ezért kis hal is akad. Köszönhetően annak, hogy némelyik pecás az etetőkosarába maradt anyagot kirázandó, vadul a vizet veri a botjával. Ez gondolom ilyen népi rítus, mivel elég sokan teszik, nem törődve, azzal hogy esetleg más még szeretne horgászni. De ez a ténykedés jó arra, hogy beetet a kishalaknak, a csukák meg jönnek utánunk. Ez egyfajta szimbiózis, úgy gondolom.
Így élnek a pontyhorgászok szimbiózisban a csukjával.
Bevontatáskor érzem, hogy talajt fog a csali egy-két kövön megdöccen de, nincs akció
Elindulok a spicc felé, hagyom a pályát pihenni, közben pár szót váltok az ott horgászó emberrel de, semmi biztatóval nem tud szolgálni reggel óta, kint van de semmi a helyet ö is, próbálta körforgóval de, most fenekezik kishallal.
Na azért a lehangoló megnyilatkozások miatt ne hadjuk veszni a lendületet én azért kitartok a cservi mellett és pár dobás után valami jót, odatöröl a vobleremnek de amilyen gyorsan jött úgy is ment a vízalti bukfenc jó védekezés volt, mert miután kitekertem halk szentségelés mellett jókora fognyom díszelgett rajta, na ebből műgyantázás lesz!
A sporinak mutatom hogy milyen csúfságot művelt valami jószág a kedvencemmel, hiszi is, nem is - na nekem aztán mindegy miben hisz!
Még dobok párat azon a helyen de úgy gondolom, mivel jól megbökte a horog, már nem kell a szúrós falat neki.
A pontyos pálya felé veszem az irányt, jó hosszú dobásokkal szűröm a vizet. Már vagy a negyediket dobom mikor egy kis megtolást, érzek a csalimon mára közel a partnál.
Veszít a csali a mozgásból, ezért belegyorsítok kicsit és –puff odadurrant neki egy nagyot valami. A rövid zsinóron felhúzva látom meg a csukát, rázza a fejét, ahogy emelkedik felfelé de a vobler mélyen a torkában biztosan tartva a halat.
Nyitok kicsit a féken, szépen adagolja a zsinórt az orsó de, itt nincs menekvés még a víz tetején, mutat pár trükköt aztán a tarkófogást, már nem tudja kikerülni.
Parton van a kis krokodil olyan másfeles nőstény csuka szép tarka” bundában”.
A voblert a kopoltyú lemezek közül, kell kiszednem, de vérzik a hal ezért nem is, eresztem el biztosan, elúszna de, nem biztos, hogy túl élné a küzdelem sebeit.
A pecás ember odajön és gusztálja a halat, megnézi ismét a csalit pár szót váltunk.
Készítek a halról egy képet és kedvenc csukafogó csalimról.
Míg a bilincsér kotorászom a táskámban, és én ezekkel el vagyok foglalva, majd a csukát kikötöm és egy cigi után, kotorászom. El is felejtettem dohányozni –ezért is egészséges a pergetés.
Kissé kifújom magam és körülnézek de, már egyedül vagyok. A parton csak a szelíd vadkacsák szedegetik bátran az etetőanyag maradványokat. El sem köszönt a koma, na mindegy. Kicsit arrébb megyek még dobok párat. A partnál egy kis koppintást kapok de, nincs folytatás.
A szél egy kicsit megborzolja a vizet és a nap, is kissé átsüt a felhők takarásából.
Én is lassan készülődöm, ennyit kaptam a víztől és ez épp elég egy magamfajta pergetőnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése